Szüléstörténet

jún.
27.

Ángyán Tamás 1 hetesHála kis Bogárka (alvás) és Anyu (főzés) koprodukciójának sikerül végre megírnom a szüléstörténetünket.

Szép vasárnap reggelre virradtunk, amolyan napsütéses. Felkelés után volt egy pár kis fájásom, de semmi rendszeres, nem erősödött. Még viccelődtünk is Balázzsal, hogy milyen kis huncut lenne a Fiúnk, ha váratlanul belecsapna a lecsóba és fityiszt mutatva mindenkinek megérkezne pontosan a kiírt napra. :-) Mindenesetre Balázs 867-ik érzéke betetette az összekészített kórházas motyót a kocsi csomagtartójába, mondván elfér.

Mivel június 20-ra voltam kiírva, el kellett mennem ctg-re, és utána elvileg minden nap. Be is robogtam a kórházba (már jóslófájások nélkül), rákötöttek a ketyerére, ami nem mutatott semmit, tehát nyugi volt odabent. Látszólag. A doki (az új, aki amúgy szimpi) mondta, hogy akkor kukkantsunk be. Egyszer csak felbukkan a feje a lábam közt, hogy két ujjnyira nyitva a méhszáj, feszül a burok. Mondom, mi van??? Kérdezte, hogy hol lakom, mennyi idő beérni. Mondtam neki, hogy kb. fél óra. Mondta, hogy akkor mi lenne, ha nem mennék haza és hozatnám a cuccot valakivel, mert akkor ő most felvenne az osztályra. Halkan elrebegtem, hogy itt a cucc és hogy ő akkor most ugye viccel. Nem viccelt.

(tovább…)

Szerző: Rita • Szóljon hozzá! Kategória Balázs, Család, Rita, Tamás

Ángyán Tamás itt van közöttünk…

jún.
21.

“Érzed a hajagos cseresnye ízét?” – kérdezné korán eltávozott Barátunk a 2009-es Szent Gaál Kastély Bodorkájának kóstolása közben. Ez volt az a bor, amit hazaérkezésemkor Ángyán Tamás legújabb magyar állampolgár tiszteletére és egészségére nyitottam meg, és most is szürcsölgetek, miközben hagyom gondolataimat szabadon kóborolni…

Ángyán Tamás

(tovább…)

Szerző: Apu • 9 hozzászólás Kategória Balázs, Család, Kisemberke, Rita, Tamás

Ángyán Tamás világra érkezett!!

jún.
20.

Ángyán Tamás2010. június 20.

vasárnap 20:35

3.400 gramm

50 cm

Budapest

Szerző: Apu • 2 hozzászólás Kategória Balázs, Család, Kisemberke, Rita

Ángyán Tamás vicceskedik: szülünk! :)

jún.
20.

CTG (magzatmonitor)Ennyit az Unokámról: a tegnapi vizsgálatok alapján – ahogyan a mai, előző bejegyzésben olvasható volt – úgy tűnt, hogy akár egy hetet is dekkolni fog a Mama Hotelben.

Ritának a mai naptól kellett (volna) naponként ellenőrzésre menni a Klinikára, erre mi történt:

- A méhszáj két-három ujjnyira megnyílott, szíveskedjék a szülőszobára fáradni – közölte a vizsgálatot végző orvos

Burokrepesztés, magzatvíz el, CTG-készülék (A CTG a kardiotokográf rövidítése, mely egy olyan speciális műszer, amivel a magzat szívműködése és a méh aktivitása egyszerre figyelhető és rögzíthető.) elhelyezés, séta indul. Jelen pillanatban (miközben ezt a bejegyzést írom)  a burokrepesztésen túl vagyunk, a CTG készülék elhelyezésére várakozik Rita, majd a folyosón sétára indulhat. Addig sétálgat, amíg a rendszeres fájások meg nem jelennek, és a fiatalember már érkezni is fog.

Úgy gondoljuk (és ezt Rita és Balázs is így képzelte), hogy a szülés, születés mégiscsak egy család, az ő kettőjük, intim dolga. Nem fogunk azonnal Budapestre szaladni, és ott toporogni közöttük, egymás körmét rágva. Abban állapodtunk meg, ha a fájások sűrűsödnek, akkor Rita vagy Balázs telefonál, és mi útra kelünk Pécsről a budapesti Szent Margit Kórház Szülészetére… :)

[Megjegyzés: A Szent Margit Kórház a Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházai kórháza. Na, és hol született a Nagypapa? Na, hol? A János kórházban. Van ennek a gyereknek stílusérzéke, nem?]

Szerző: Apu • 1 hozzászólás Kategória Balázs, Család, Kisemberke, Rita

1 = 1 és mégegy

jún.
19.

1-napAhogyan Mano Bácsi mondja a Facebookon hozzászólásában:

eeeeeeeeeeeeeegy és ketó,

eeeeeeeeeeeeegy és ketó

Vagyis, apró visszaszámlálással közelítünk a cél felé. A rendezőség (Rita, Balázs, Tamás és a szülész-nőgyógyász) nem változtatott a hivatalos dátumon, tehát még az “1 nap van vissza a születés időpontjáig.”

Ahogyan Rita tegnapi beszámolójában olvashattuk; nagyon úgy néz ki, hogy Kisemberke baromi jól érzi magát az Anyuci pocakjában, kiválóan berendezkedett, és nem sok affinitása van kidugni kis buksiját a világra.

És mit jelent az 1 = 1 + mégegy? A nagy babavárásban azért nem felejtettük el, hogy Nagy Máté Levente nevezetű lurkó, Rita Csilla nevű nagynénjének gyermeke, Rita és Petra unokaöccse, június 20-án fogja születésnapját ünnepelni, azaz éppen vasárnap, amikor Ángyán Tamásnak is be kellene jelentkeznie.

Lehet, hogy a két csibész összebeszélt, hogy kettő bulit akarnak?

Szerző: Apu • Szóljon hozzá! Kategória Balázs, Kisemberke, Rita

A bűvös hármas

jún.
17.

3-napHárom kívánság, három testvér, három a magyar igazság, három grácia, három királyok, három testőr, és még sorolhatnánk a bűvös hármas számmal történő példálózásokat, de számunkra – nyilvánvalóan – az a legfontosabb hármas, hogy Ángyán Tamás 3 x 3 hónapos magzatnak, a hivatalos orvosi előrejelzések alapján, három nap múlva kellene a világra kukkantani.

Három nap rettentő hosszú idő egy ilyen, áldott állapotban, bármikor meggondolhatja magát a Kisemberke, és egy éles kanyarral kidughatja kis fejét a napvilágra. Ugyanakkor az is előfordulhat – ahogyan azt a tegnapi animációs filmben is láthattuk -, hogy az égadta világon semmi hangulata nincs ahhoz, hogy az ő Anyukája jó kis pocakjában berendezkedett életét ott hagyja. Szóval, izgalommal és türelemmel várakozunk. :)

Most jut eszembe, hogy a nagy visszaszámlálásban szinte mindig csak Tamásról beszélünk, Ritáról, az Anyukáról alig váltunk szót (nem beszélve Balázsról, a türelmes és megértő Apukáról): Rita, hál’ Istennek, nagyon jól van, és hasonlóan az eddigiekhez, nagyon remekül viseli a terhességgel járó nehézségeket is. Minden vizsgálati eredménye (Tamáséval együtt) kiváló. Egy gondja van csak, így a vége felé. Idézem:

- Eljöttem kicsit a Bevásárlóközpontba, hogy emberek között legyek. Tudod, kicsit bámészkodni.

- Na, és milyen? El ne essél megint.

- Nagyon jó! nincs olyan diliház, mint egy munkahelyen, ahol most nagy a feszültség. Senki semmit nem tud, mindenki bizonytalan a jövőjében, mindenki begubózik, morcos, idegbajos.

Itt meg csak bámészkodom. Nem, nem fogok elesni, nem akkora a tempóm; az előbb is egy éticsiga rámdudált, hogy ne cammogjak már, aztán balról elsüvített mellettem… :) :)

Szerző: Apu • Szóljon hozzá! Kategória Balázs, Kisemberke, Rita
 Page 1 of 3  1  2  3 »