Ezt a bejegyzést csak azok olvassák, akik ezer százalékig biztosak abban, hogy gyereket akarnak bármilyen nehéz is legyen, illetve azok, akik már nosztalgiával tudnak ezekre az időkre visszagondolni, egy kis mosollyal a szájuk szélén.

Tegnap elértem a mélypontot. Legalábbis remélem, hogy ez már az volt, hogy innen már csak felfelé vezet az út. Babóka nem aludt egész éjszaka. Tiszta pelus volt, kaja volt, levegő volt, minden volt, csak alvás nem. Aztán persze az ordítástól már túlfáradt (ő is), akkor azért nem volt alvás. Mindketten bőgtünk, mint a záporeső. És ez ugyanígy ment tovább nappal is. Ő a kiságyban, én az előszobában, nem tudom ki adta elő hangosabban. Tegnapra elértem a teljes végkimerülést. Mint érzelmileg, mint fizikálisan. Hatalmas felelősség az, ami ránk szakadt, amit persze tudtunk, hogy így lesz, csak nem számítottunk rá. Mindig mondogattuk, hogy á, gyerek, nekünk simán fog menni, főleg az első itthon töltött napok alapján. Hát, nem olyan sima ez az ügy. Főleg az a része, hogy mikor teszel jót, és mikor nem. Mivel rontod el, mi jó rövid távon, és mi jó hosszútávon.

Ekkor már két napja nem volt itt Anyukám (itt is millió köszönet, hogy ennyit segítettél az első héten, ha nem így lett volna, nem is tudom, hogy mi lenne most!), anyósomat riasztottuk, hogy jöjjön, segítsen. Vigyázott a Kis Kópéra, amíg másfél órát elmentem otthonról. Muszáj volt összeszednem magam.

Balázzsal tegnap megbeszéltünk egy koncepciót – nem szabad minden kis sírásra ugrani, mert megszokja, ha unatkozik, akkor kénytelen lesz elfoglalni magát – nem mondom, hogy egyszerű. Sőt, nehéz, ha sír a gyerek. De ha tudod, hogy amit tudtál, megadtál neki (pelus, kaja, stb.) és még mindig nyekereg (nem teli torokból üvölt!), sajnos hagyni kell, még ha megszakad a szíved, akkor is.

Persze nem tudja az ember, hogy mikor tesz jót. Igény szerint szoptatni, vagy háromóránként? Kézben vagy nem kézben? Stb., stb., stb. Még sokat kell tanulnunk róla, magunkról.

A következő két videó Ángyán Tamás fürdetés-előkészítéséről és fürdetéséről szól, néhány kocka egy mobil kamerájával megörökítve, konvertálva és tárhelyre másolva.

A technikai műveletek során azon gondolkodtam, vajon miért az esti fürdetés a nap fénypontja? Nincs ihletem szavakba önteni az érzést, amire én is jól emlékszem: egy alig kéttenyérnyi, fintorgó, néha üvöltő, ásító és nyújtózkodó, fingolászó, vagy éppen rottyintó kis csodát kihámozni a ruhájából, forgatni a pelenkázóasztalon, beemelni a fürdővízbe, óvatosan összevizezni, gügyögni hozzá, kiemelni egy nagyobb zsebkendőnyi frottirtörölközőre, kenni, illatosítani, törölgetni, öltöztetni…  és amikor azt hiszed, hogy már készen vagy, rád mosolyog, netán csücsörít egyet, majd rádhunyorint, és.. és.. és.. és máris a friss pelusban a friss termés.

Itt az előkészületek:

wp-content/blogs.dir/2/files/video/Angyan-Tamas-furdetes-elokeszulet.FLV

És itt pedig a fürdetési akció:

wp-content/blogs.dir/2/files/video/Angyan-Tamas-furdetes.FLV

Hála kis Bogárka (alvás) és Anyu (főzés) koprodukciójának sikerül végre megírnom a szüléstörténetünket.

Szép vasárnap reggelre virradtunk, amolyan napsütéses. Felkelés után volt egy pár kis fájásom, de semmi rendszeres, nem erősödött. Még viccelődtünk is Balázzsal, hogy milyen kis huncut lenne a Fiúnk, ha váratlanul belecsapna a lecsóba és fityiszt mutatva mindenkinek megérkezne pontosan a kiírt napra. Mindenesetre Balázs 867-ik érzéke betetette az összekészített kórházas motyót a kocsi csomagtartójába, mondván elfér.

Mivel június 20-ra voltam kiírva, el kellett mennem ctg-re, és utána elvileg minden nap. Be is robogtam a kórházba (már jóslófájások nélkül), rákötöttek a ketyerére, ami nem mutatott semmit, tehát nyugi volt odabent. Látszólag. A doki (az új, aki amúgy szimpi) mondta, hogy akkor kukkantsunk be. Egyszer csak felbukkan a feje a lábam közt, hogy két ujjnyira nyitva a méhszáj, feszül a burok. Mondom, mi van??? Kérdezte, hogy hol lakom, mennyi idő beérni. Mondtam neki, hogy kb. fél óra. Mondta, hogy akkor mi lenne, ha nem mennék haza és hozatnám a cuccot valakivel, mert akkor ő most felvenne az osztályra. Halkan elrebegtem, hogy itt a cucc és hogy ő akkor most ugye viccel. Nem viccelt.

(tovább…)

“Érzed a hajagos cseresnye ízét?” – kérdezné korán eltávozott Barátunk a 2009-es Szent Gaál Kastély Bodorkájának kóstolása közben. Ez volt az a bor, amit hazaérkezésemkor Ángyán Tamás legújabb magyar állampolgár tiszteletére és egészségére nyitottam meg, és most is szürcsölgetek, miközben hagyom gondolataimat szabadon kóborolni…

(tovább…)

2010. június 20.

vasárnap 20:35

3.400 gramm

50 cm

Budapest

Ennyit az Unokámról: a tegnapi vizsgálatok alapján – ahogyan a mai, előző bejegyzésben olvasható volt – úgy tűnt, hogy akár egy hetet is dekkolni fog a Mama Hotelben.

Ritának a mai naptól kellett (volna) naponként ellenőrzésre menni a Klinikára, erre mi történt:

- A méhszáj két-három ujjnyira megnyílott, szíveskedjék a szülőszobára fáradni – közölte a vizsgálatot végző orvos

Burokrepesztés, magzatvíz el, CTG-készülék (A CTG a kardiotokográf rövidítése, mely egy olyan speciális műszer, amivel a magzat szívműködése és a méh aktivitása egyszerre figyelhető és rögzíthető.) elhelyezés, séta indul. Jelen pillanatban (miközben ezt a bejegyzést írom)  a burokrepesztésen túl vagyunk, a CTG készülék elhelyezésére várakozik Rita, majd a folyosón sétára indulhat. Addig sétálgat, amíg a rendszeres fájások meg nem jelennek, és a fiatalember már érkezni is fog.

Úgy gondoljuk (és ezt Rita és Balázs is így képzelte), hogy a szülés, születés mégiscsak egy család, az ő kettőjük, intim dolga. Nem fogunk azonnal Budapestre szaladni, és ott toporogni közöttük, egymás körmét rágva. Abban állapodtunk meg, ha a fájások sűrűsödnek, akkor Rita vagy Balázs telefonál, és mi útra kelünk Pécsről a budapesti Szent Margit Kórház Szülészetére…

[Megjegyzés: A Szent Margit Kórház a Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházai kórháza. Na, és hol született a Nagypapa? Na, hol? A János kórházban. Van ennek a gyereknek stílusérzéke, nem?]