Oxytocin beadva
20.
Az oxitocin (INN: oxytocin) (görög eredetű szó, jelentése gyors szülés) az agyalapi mirigy hátulsó lebenyében tárolódó, a hipotalamuszból érkező hormon.
Szabályozza a simaizmok működését, fontos szerepe van a szülés megindításában.
Rita most kapta meg, a fájások gyakoribbak.
Szerző: Apu • Szóljon hozzá!
Kategória Kisemberke
Ángyán Tamás vicceskedik: szülünk! :)
20.
Ennyit az Unokámról: a tegnapi vizsgálatok alapján – ahogyan a mai, előző bejegyzésben olvasható volt – úgy tűnt, hogy akár egy hetet is dekkolni fog a Mama Hotelben.
Ritának a mai naptól kellett (volna) naponként ellenőrzésre menni a Klinikára, erre mi történt:
- A méhszáj két-három ujjnyira megnyílott, szíveskedjék a szülőszobára fáradni – közölte a vizsgálatot végző orvos
Burokrepesztés, magzatvíz el, CTG-készülék (A CTG a kardiotokográf rövidítése, mely egy olyan speciális műszer, amivel a magzat szívműködése és a méh aktivitása egyszerre figyelhető és rögzíthető.) elhelyezés, séta indul. Jelen pillanatban (miközben ezt a bejegyzést írom) a burokrepesztésen túl vagyunk, a CTG készülék elhelyezésére várakozik Rita, majd a folyosón sétára indulhat. Addig sétálgat, amíg a rendszeres fájások meg nem jelennek, és a fiatalember már érkezni is fog.
Úgy gondoljuk (és ezt Rita és Balázs is így képzelte), hogy a szülés, születés mégiscsak egy család, az ő kettőjük, intim dolga. Nem fogunk azonnal Budapestre szaladni, és ott toporogni közöttük, egymás körmét rágva. Abban állapodtunk meg, ha a fájások sűrűsödnek, akkor Rita vagy Balázs telefonál, és mi útra kelünk Pécsről a budapesti Szent Margit Kórház Szülészetére…
[Megjegyzés: A Szent Margit Kórház a Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházai kórháza. Na, és hol született a Nagypapa? Na, hol? A János kórházban. Van ennek a gyereknek stílusérzéke, nem?]
Szerző: Apu • 1 hozzászólás
Kategória Balázs, Család, Kisemberke, Rita
Zéró ponthoz érkeztünk
20.
Bármilyen lelkesen számoltunk visszafelé a szülési időponting, Ángyán Tamás már most tojik a magasabb matematikára: nem meglepetés, hogy nem bújik elő.
A tegnapelőtti nőgyógyászati vizsgálatok azt mutatták, hogy a Kisemberke nagyon jól érzi magát a Mama Hotelben, és nagy valószínűséggel még pár napig potyázik. Még maximum egy hetet henyélhet a Rita-lakosztályban, aztán jól kitessékelik őkelmét.
Mostantól minden nap kell a kismamának ellenőrzésre járnia, nekünk pedig a további napi számlálók mutatják, hogy hanyadik napi izgalomnál járunk az eredeti időponthoz képest.
Csak csendesen jegyzem meg, mint vendég-blogíró, hogy az Uncsim már most teljesítette az első kívánságomat (már amennyiben éjfélig nem gondolja meg magát); a Rák jegyében fog születni, mint az Ő csodálatos nagypapája. Amennyiben 28-án méltóztatna megszületni, akkor az lenne az igazi kívánságteljesítés, és első jele egy igazi tejfakasztó, erős alkoholos befolyásoltságnak – ugyanezen nagyapa részéről…
Szerző: Apu • 1 hozzászólás
Kategória Kisemberke
1 = 1 és mégegy
19.
Ahogyan Mano Bácsi mondja a Facebookon hozzászólásában:
eeeeeeeeeeeeeegy és ketó,
eeeeeeeeeeeeegy és ketó
Vagyis, apró visszaszámlálással közelítünk a cél felé. A rendezőség (Rita, Balázs, Tamás és a szülész-nőgyógyász) nem változtatott a hivatalos dátumon, tehát még az “1 nap van vissza a születés időpontjáig.”
Ahogyan Rita tegnapi beszámolójában olvashattuk; nagyon úgy néz ki, hogy Kisemberke baromi jól érzi magát az Anyuci pocakjában, kiválóan berendezkedett, és nem sok affinitása van kidugni kis buksiját a világra.
És mit jelent az 1 = 1 + mégegy? A nagy babavárásban azért nem felejtettük el, hogy Nagy Máté Levente nevezetű lurkó, Rita Csilla nevű nagynénjének gyermeke, Rita és Petra unokaöccse, június 20-án fogja születésnapját ünnepelni, azaz éppen vasárnap, amikor Ángyán Tamásnak is be kellene jelentkeznie.
Lehet, hogy a két csibész összebeszélt, hogy kettő bulit akarnak?
Szerző: Apu • Szóljon hozzá!
Kategória Balázs, Kisemberke, Rita
Hotel Mama
18.
A Fiúnk kiválóan érzi magát a pocakban, és köszöni, esze ágában sincs kijönni a jelek szerint.
A mai vizsgálaton kiderült, hogy továbbra is zárt a méhszáj, és nem úgy tűnik, hogy vasárnapra ez változni fog. Persze, még minden előfordulhat, pl. lottót is vettünk tegnap.
Holnaptól szabin van a dokim, így ma megismerkedtem azzal, aki átvesz. Egyenlőre szimpinek tűnik.
Vasárnaptól minden nap látogatás a kórházban, onnantól fogva max. 1 hétig maradhat pluszban a Kiscsávó. Kíváncsi vagyok, hogy magától kibújik-e, vagy egy kis noszogatásra vár?
Szerző: Rita • Szóljon hozzá!
Kategória Kisemberke
A bűvös hármas
17.
Három kívánság, három testvér, három a magyar igazság, három grácia, három királyok, három testőr, és még sorolhatnánk a bűvös hármas számmal történő példálózásokat, de számunkra – nyilvánvalóan – az a legfontosabb hármas, hogy Ángyán Tamás 3 x 3 hónapos magzatnak, a hivatalos orvosi előrejelzések alapján, három nap múlva kellene a világra kukkantani.
Három nap rettentő hosszú idő egy ilyen, áldott állapotban, bármikor meggondolhatja magát a Kisemberke, és egy éles kanyarral kidughatja kis fejét a napvilágra. Ugyanakkor az is előfordulhat – ahogyan azt a tegnapi animációs filmben is láthattuk -, hogy az égadta világon semmi hangulata nincs ahhoz, hogy az ő Anyukája jó kis pocakjában berendezkedett életét ott hagyja. Szóval, izgalommal és türelemmel várakozunk.
Most jut eszembe, hogy a nagy visszaszámlálásban szinte mindig csak Tamásról beszélünk, Ritáról, az Anyukáról alig váltunk szót (nem beszélve Balázsról, a türelmes és megértő Apukáról): Rita, hál’ Istennek, nagyon jól van, és hasonlóan az eddigiekhez, nagyon remekül viseli a terhességgel járó nehézségeket is. Minden vizsgálati eredménye (Tamáséval együtt) kiváló. Egy gondja van csak, így a vége felé. Idézem:
- Eljöttem kicsit a Bevásárlóközpontba, hogy emberek között legyek. Tudod, kicsit bámészkodni.
- Na, és milyen? El ne essél megint.
- Nagyon jó! nincs olyan diliház, mint egy munkahelyen, ahol most nagy a feszültség. Senki semmit nem tud, mindenki bizonytalan a jövőjében, mindenki begubózik, morcos, idegbajos.
Itt meg csak bámészkodom. Nem, nem fogok elesni, nem akkora a tempóm; az előbb is egy éticsiga rámdudált, hogy ne cammogjak már, aztán balról elsüvített mellettem…
![]()
![]()
Szerző: Apu • Szóljon hozzá!
Kategória Balázs, Kisemberke, Rita






